Akik az előadásokat játsszák

Karina kicsinyített sima

A Színház és Filmművészeti Főiskolán Zsámbéki Gábor-Ascher Tamás osztályába járt. Az egyetem elvégzése után a József Attila Színházban és a Tatabányai Jászai Mari Szinházban játszott. Sikeres pályakezdőként rengeteget foglalkoztatták tv kabarékban, tévéjátékokban és rádiójátékokban. A Márta István által vezetett Új Színháznak 2006-ig volt tagja. Dolgozott Jiry Menzellel, Szergej Maszlobojcsikoval, Taub Jánossal, Ács Jánossal, Zsótér Sándorral, Halász Péterrel. 1998-ban a legjobb női főszereplőnek járó díjat kapta Sas Tamás Presszó című filmjében nyújtott alakításáért. 2008-ban végezte el Kaposi László drámapedagógiai akkreditált képzését. 2008 és 2010 között a Káva Drámapedagógiai csoport, Hinta és a Bábok című színháznevelési foglalkozásával jártam Magyarország mélyszegény településeinek iskoláit. 2006-tól az Elek Dóra által alapított Baltazár Színházban (Magyarország sérült és fogyatékos társulata)  tanít színészi beszédet, és azóta is játszik több előadásukban (Kőválasz, Fiúk-Lányok, Boldog Óra). 2013-ban tartottam először mesetábort a Máltai Szeretetszolgálat finanszírozásában a gyimesi Muhospatakán  nehézsorsú, árva moldvai és gyimesi gyerekeknek, ahová azóta is rendszeresen visszajár.

Ági kicsinyített sima

A Nemzeti Színház Stúdiójában tanulta a színészmesterséget, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Hegedűs D. Géza osztályában szerzett színészdiplomát. 

Az egyetem után a Radnóti Színház, az Új Színház és a József Attila Színház foglalkoztatta. Olyan karaktereket vitt színpadra, mint a Cseresznyéskert Ányája, Lánghy Aranka A kőszívű ember fiaiból, Piri a Csizmás kandúrból vagy Frida a IV. Henrikből. A színjátszás mellett szinkronizál is.

2001-ben a Fekete-fehér, igen-nem című kisjátékfilmben szerepelt. 2002-ben kisebb szerepet kapott A hídember című történelmi filmben. 2004-ben a Playing God című kísérleti film szereplője volt. Szerepelt a HBO csatorna saját gyártású sorozatában, a Társas játékban is. 2005-ben Goda Kriszta Csak szex és más semmi című vígjátékában egy fuvolaművészt alakított.

Jelenleg a József Attila Színház tagja.

Miben látható?

A TÖRTÉNETÖRZŐ

Dani kicsinyített sima

Pàrizsban folytatja a tanulmànyait, a Sorbonne Nouvelle Paris 3 angol-magyar szakàn ès pàrhuzamosan az Acting International nemzetkozi szinèszképzobe ahol tobbek kozott Robert Cordier, Paola Greco, Nathan Willcocks és Emile Salimov a mesterei. Ezutàn az Aberratio Mentalis iskolàban fejezi be a szini képzést Hervé Laudiere és Claude Viala vezetése alatt. Tobb szinhàzi és filmes workshop-on is részt vesz Franciaorszàgban, Belgiumban, Angliàban és az Amerikai Egyesult Allamokban. 2015-tol a Compagnie Satin Rose tàrsulat  tagja aminek alapitojanak, Camille Saintagne ujsagiro és rendezonek, szàmos fontos szerepét koszonheti (tobbek kozott Jean Genet – Cselédek  : Claire szerepét és Martin Crimp – A Boldogsàg Koztàrsasàga : Nagybàcsi szerepét amivel a hires avignon-i fesztivàlon is megfordultak nagy sikerrel). 2018 és 2021 kozott a szinhàzi szerepei mellett fordit, verseket ir, tàncol és énekel.

2021-tol a Jeune Theatre Européen  europai szinhàzfesztivàlon jàtszik a Lunch Break  cimu darabban Clara Lama Schmit és Vénia Stamatiadi rendezésében. 2022-tol Pàrizs és Budapest kozott él.

Attila kicsinyített sima

1970-ben született Szegeden, édesapja Király Levente, a Nemzet Színésze. Stúdiós volt a Szegedi Nemzeti Színházban, Szirtes Tamás osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1993-ban, osztálytársa volt Kálid Artúr, Selmeczi Roland és Rajkai Zoltán is. Tagja volt a Vígszínháznak, majd ismét a Szegedi Nemzeti Színháznak, majd’ másfél évnyi szabadúszás után 2017-től a tatabányai Jászai Mari Színház színésze. Rendezőként és koreográfusként is dolgozik, emellett rendszeresen szinkronizál, ő adta például Johnny Depp magyar hangját A Karib-tenger kalózai-filmekben.

Miben látható?

A TÖRTÉNETÖRZŐ

Sipi kicsinyített sima

Előbb Sárospatakon a Comenius Tanítóképző Főiskolán végzett 1993-ban, majd a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1997-ben diplomázott magyar szakos tanárként.

Egyetemi tanulmányai alatt a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte színi pályafutását. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1999-ben végzett Horvai István és Máté Gábor osztályában. Ez után a Nemzeti Színház társulatához szerződött, melynek 2000 után is, amikor a színházat átnevezték Pesti Magyar Színházra, tagja maradt 2015-ig. 2010-től 2015-ig a társulat menedzserigazgatója is volt. 2015-től a Budapesti Operettszínház tagja lett. 2016 és 2021 között a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatója volt. 2021-től a kecskeméti Katona József Színház prózai tagozatvezetője. Színészi munkája mellett rendez is.

2017 őszén hippológusként diplomázott a Szent István Egyetem állatorvos-tudományi karán, a lovaglást – ami már gyerekkora óta érdekelte – a Színművészetin, öttusa lovakon kezdte el. 2016-ban és 2017-ben is megnyerte a Nemzeti Vágta OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamát, amely 500 000 forintos pénzdíját a Magyar Lovasterápia Szövetségnek ajánlotta fel

Miben látható?

A TÖRTÉNETÖRZŐ

_17A9556_retus

2018-ban érettségizett a Budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium francia kéttannyelvű szakán, amelynek elvégzésével c1-es szintű francia nyelvvizsgát tett.

A gimnáziumot követően két évet töltött a Pesti Magyar Színiakadémián Pál András (színművész) és Lovas Rozi (színművész) osztályában.

Az akadémiáról felvételt nyert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművész szakára, ahol dr. B. Fülöp Erzsébet (színművész ) és dr. Harsányi Zsolt (színművész, rendező) voltak az osztályfőnökei.

2023. tavaszán diplomázott.

A diploma megszerzése után a Kecskeméti Katona József Színház Nemzeti Színházban kezdte pályáját, illetve a Hatan társulat tagja.

Miben látható?

A TÖRTÉNETÖRZŐ

_17A0019

Sztárek Andrea színésznő Békés András prózai osztályában szerzett diplomát 1985-ben. Egy év Kecskeméti Katona József Színház után átszerződött Szolnokra, a legendás Schwajda György által vezetett nagyszerű társulatba, ahol kitűnő rendezők „kezében formálódott”. Négy év után a Budapesti Kamaraszínház, majd a Soproni Petőfi Színház tagja lett, Mikó István igazgatása alatt, akivel korábban együtt játszott a Thália Színház színpadán. Sopron után újra Szolnokra szerződött, ahol megismerkedett és együtt is dolgozott Horváth Patrícia rendezőnővel, a Hatan Társulat egyik alapító tagjával. Vendégként játszott a Józsefvárosi Színházban, az Újszínházban, a Nemzeti Színházban, a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban és a Szarvasi Cervinus Teátrumban is. Néhány év szabadúszó lét után a Turay Ida Színházhoz került 2015-ben. Itt számos kis-, nagy- és főszerep mellett rendezőként és színdarabíróként is bemutatkozott a közönségnek. Fontos állomás színészi pályáján a Kisváros című tv-szériában Bakács Zsuzsa tanárnő karaktere évekig, később a Barátok közt Mórocz Emíliája, a pszichológusnő, szintén évekig. Ezek a szerepek ezekben a népszerű sorozatokban tették őt országosan ismertté.

2022 decemberében megjelent „Az úgy lesz” című mesekönyve, ami kicsiknek és nagyoknak egyaránt íródott.

Jelenleg szabadúszó. Újra. Mint ilyen, saját „monológjával” („A nő, akinek csak megszületni volt könnyű”) járja az országot darabbéli partnerével.

Miben látható?

KI VOLTÁL, LÁNYOM?

_17A0246_pp-Exp0576

 

Nyári Zoltán a Hatan Társulat alapítójaként színészként is részt vállal a társulat előadásaiban. 

Életrajza itt olvasható.

 

 

Miben látható?

KI VOLTÁL, LÁNYOM?