Alexis Michalik: A történetörző

a_tortenetorzo_post_1080x1080px

A Kölcsey Ferenc Gimnázium 10.F osztályának ajánlása

Alexis Michalik színdarabja a Hatan Társulat előadásában egészen rendkívüli, kalandos utazás térben és időben is, de elsősorban  önmagunkban, a saját elménkben és a saját lelkünkben. Miközben a főszereplővel egy titokzatos kézirat után nyomozunk, Franciaországból eljutunk Algériába, a sivatag mélyére, nyomába eredünk egy titokzatos legendának, a Saxe de Bourville-ok legendájának, megismerkedünk Alexandre Dumas-val, a híres íróval, találkozunk Delacroix-val, a festővel, s persze a végére kiderül, hogy minden és mindenki összefügg mindennel és mindenkivel, a sok apró történet kerek egésszé áll össze, múlt kapcsolódik össze jelennel és jövővel, s mindaz, ami a színpadon történik, összekapcsolódik a néző valóságával. Mert mindenki tud, ismer valamit a színpadon zajló történésekből, legyen az gyerek vagy felnőtt – esetleg hallott Dumas-ról, talán ismeri az Ardennek erdőit, tévedt már el esőben, járt már sivatagban, tudja, mi az, ha elvesztünk valakit, érzett már haragot, csodálkozott már, hallott Algériáról, olvasott olyan helyekről, ahol a nők és férfiak között nincs egyenjogúság, utazott autón, repülőn…. Az előadásban számos olyan mozzanata van, ami „ismerős”, amin keresztül „beléphetünk” a történetbe. S talán ez a legfontosabb: a színpadon egyszerre látunk fikciót és valóságot, egyszerre fut a történelmi idő, és fut a képszalag a befogadó elméjében. A darab megdolgoztatja a képzelőerőt: igazából mindent el kell képzelnünk, ki kell egészítenünk azt, amit hallunk és látunk. Például amikor a főszereplő egy hatalmas könyvespolc előtt áll, s könyvritkaságokon szalad végig a keze. Látjuk magunk előtt a könyveket, a könyvek gerincét, a színeket, a fény játékát a polcokon. De mi képzeljük el a vihart az erdő mélyén, a repülőt és az autóutat, az Ardennek sötét erdőjét, esőt és hideget, de ugyanígy az algériai  forróságot és a sivatagot…

Az előadás kezdő mondatai mellbe vágják az embert, s az előadás végéig ott csengenek a fülünkben, hogy aztán az előadás végén újra értelmezzük, megforgassuk, s megértsük őket.

A történelem nem más, mint történetek sora, s mindannyian számtalan történetben vagyunk benne, múltunk sem más, mint történetek összessége, Sőt, mi magunk is apró történetekből állunk össze. Mióta világ a világ hallgatunk és olvasunk történeteket, egy-egy közösség nagy igazságai történetekben hagyományozódnak tovább. A Gilgamesben, az Iliászban az Odüsszeiában, a Bibliában. A történetek miatt olvasunk és verseket, regényeket, érdekel minket a zene, a képzőművészet, Történetben egyszerűbb elmondani az igazságokat, a fontos tanulságokat.. Történet-hallgatónak lenni izgalmas dolog, de az előadás arra is rádöbbent minket, hogy mindannyian történethordozók, történetmondók is vagyunk. Történetet mondani, történet szereplőjének lenni pedig komoly felelősség. Benne vagyunk egymás történeteiben. A mi történetünk is belefonódik mások történetébe, de a „nagy” történelembe is. Nem mindegy tehát, hogy milyen a történetünk. Felelősek vagyunk érte. S más történetét illetően pedig jobb, ha óvatosak vagyunk. Nem tudhatjuk, hogy kinek mi a története, miért lett olyan, amilyen – a történetek soha nem tudnak objektívak lenni. Merthogy – és ez fontos igazsága a darabnak – a történelem sem más, mint valakinek, valakiknek a nézőpontjából megírt, megélt történetek láncolata, s mint ilyen, bizony ez sem objektív. Időről időre változhat, változik a viszonyunk a múlttal kapcsolatban. DE a múlt felfedezése mindenképpen izgalmas dolog. Erről is szól a darab. Olyan biztosak vagyunk a jelenünkben (valahogy ez el is hangzik a darabban, hogy az egész napi munka után nem akarunk semmi mást, csak a fotelban kiegyenesíteni a hátunkat, bekapcsolni a tévét, és nem gondolni semmire), de ha elkezdjük piszkálni a múltat, kibogozni az összegubancolódott szálakat, megváltozik a jelen is, sőt mi magunk is. Megértjük magunkat. Minden utazásnak ez a célja, s ez történik a darab főszereplőjével. Elveszett az Ardennekben, egy sötét erdőben, s aztán megkerült. Elsősorban saját magának.

Ajánljuk az előadást azoknak, akik szeretik a szövevényes történeteket, azoknak, akik szeretnének kimozdulni a komfortzónájukból, akik szívesen néznének máshogy a világra, s akik szívesen megdolgoztatják a fantáziájukat.

Köszönjük: Blankának, Lolának, Csengének, Flórának, Lulunak, Lucának, Zitának, H. és Sz. Borinak, Lénának, Kírának, Vikinek, Ny. és K. Fanninak, K. és S.  Lilinek, Zsibinek, Orsinak, Írisznek, Mesinek, Áginak, Dávidnak, Sárinak, Nórinak, Vencelnek, Panninak, Milánnak, Rékának, Bálintnak, Koppánynak, Hédinek, Beninek., és osztályfőnöküknek, Tasi Katának!

A szerző:

Alexis Michalik

Alexis Michalik színész, író és rendező napjaink egyik legismertebb francia színházi alkotója. A Történetörző az első darabja, ami olyan elsöprő sikert aratott Párizsban, hogy 11 éve nem tudják levenni a műsorról. 2014-ben elnyerte a Molière-díjat a legjobb szerző, és a legjobb magánszínházi rendezés kategóriában is. Előadásainak filmforgatókönyvhöz hasonlító szövegei sodróan lendületesek, igazi jutalomjáték a színészeknek.

Alexis Michalik Történetőrző című darabját

az Agence DRAMA-Paris (France)

www.dramaparis.com képviseli

Következő előadásaink

A történetőrző
bethlen téri színház
Budapest

Rólunk írták